Boda Bianka vagyok, művészettörténész-etnográfus, valamint szlovákiai magyar.

Diplomámat az ELTE Bölcsészettudományi Karán szereztem. Jelenleg a Szépművészeti Múzeumban dolgozom, mint muzeológus.
Már gimis koromban nagyon érdekelt a vidék, a régi építészeti technikák, a szokások és a falusi emberek élete, gondolkodása. Ezért nem véletlen, hogy a művészettörténet mellett a néprajz legalább annyira szívügyem lett.

Az egyetemi terepgyakorlatok és önálló kutatások során mindig is szerettem az emberek élettörténeteit hallgatni és kérdezni őket a múltról, valamint magammal vinni valamit szemléletmódjukból, értékrendjükből, beleépíteni azt a saját életembe. Mióta csak a néprajzzal közelebbi kapcsolatba kerültem, azóta sem tudom magamról levenni ezt a „néprajzos szemüveget”, amelyen keresztül szemlélem és értelmezem a világot. Meggyőződésem, hogy a mai modernizált, túltechnicizált világban fontos a hagyományos életmód ismerete, hiszen értékes tudást ad és közelebb visz a természethez, amelytől oly távol élünk mostanság. Így vezetett az utam Kóspallagra is, amelyben a fent kifejtett meggyőződésnek egy megvalósulását láttam meg.

A Szépművészeti Múzeum muzeológusaként a művészettörténettel nap, mint nap érintkezésben vagyok, és emellett nagyon hiányoltam a néprajzot, annak is főleg a gyakorlati formáját, vagyis a kutatást és a közösségi élményt. A néprajztudomány gyakorlati hasznosítása mindig is egy álmom volt. A kóspallagi tájházzal kapcsolatos munkálatokba való besegítésen kívül szeretném hasznosítani a szlovákiai származásomnak köszönhető szlovák nyelvtudásom, hiszen Kóspallag számára a szlovák identitás nagyon fontos volt mindig is, és most sincs ez másként. Célom jobban megérteni ezt az identitást, kutatni a falusiak szlovák nyelvjárását, illetve megismerni szokásaikat és hagyományaikat.

Mindemellett pedig elmondhatatlanul jó érzés egy olyan csapathoz tartozni, amelyet összeköt egy közös cél: a hagyományok megismerése, alkalmazása és egy erős közösség létrehozása.

Gyüre Otília vagyok, építészmérnök.

Jelenleg épületenergetikával foglalkozom, mely során széles körben látok rá a jelenlegi ingatlanok, lakóhelyek minőségére. Szomorúan tapasztalom, hogy egyre több embernek okoz nehézséget, hogy jó minőségű, újépítésű, de egyben megfizethető áron jusson lakótérhez. Számomra ezért is különösen fontos, hogy segíteni tudjak azoknak, akik minél olcsóbban szeretnének helyesen funkcionáló, ugyanakkor környezettudatos, fenntartható házban élni. Véleményem szerint ez elsősorban a vályogházak rehabilitációjával/építésével érhető el. A mai társadalomban szükség van olyan védőhálókra, amely az embert egyéniségként tudja megtartani egy közösségen belül. Hiszem, hogy az újragondolt vályogépítészet és a közösségi alapon történő kaláka munkák nemcsak az emberi kapcsolatokat, hanem a jelenlegi ökológiai problémáinkat is orvosolhatják. A rehabilitáció során azon leszek, hogy minél jobban érvényesíthessem a népi építészet sajátosságait, mindezzel hozzájárulva egy ökológiai alapokon nyugvó, innovatív muzeális épület és közösségi tér létrehozásához.

Építészmérnöki diplomámat épületszerkezeti konstruktőr szakirányon szereztem a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán.

2018 tavaszán az ökotájház projektben én kaptam azt a lehetőséget, hogy vezessem a tájház felújításával kapcsolatos teendőket, majd ugyanazon a nyáron sikerült is levezényelnem egy 4 napos épületfelmérést a helyszínen. Kevés tapasztalattal a hátam mögött féltem a feladattól, de a tanulni vágyó „néprajzos” csapat hatalmas segítségem volt. Rengeteget tanultunk egymástól a 4 nap alatt. A 2019-es év során végre belevágtunk az építés szakaszba is, ahol közösen, vállvetve dobáltuk a falra a „sarat”, kevertük az alapanyagot, takarítottunk, mókáztunk.
Összességében elmondható rólam, hogy többnyire visszahúzódva figyelem az eseményeket, a szervezés nem az én világom. Főleg a fizikai jelenlétet igénylő helyszíni munka során veszem ki a részem a feladatokból. Kezdő építészként sajnos időnként nem jól mérem fel a dolgokat, ami miatt lecsúszik a vakolat. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ezeket minél jobban minimalizáljam, folyamatosan tanulom-tanuljuk az építés csínját-bínját. 😀 Ha találkozunk, ne engem kérdezz a néprajzos-akciókutatásról, közösségtervezésről, marketingről. 😉 Ellenben a vályogról és lovakról tudok fecsegni eleget. 🙂

Hernádi Anna Borbála vagyok, Panka, végzettségem szerint művelődésszervező, jelenleg pedig humánökológiát tanulok az ELTE-n és a Swappis – Ruhaforgóban dolgozom. Igyekszem elméletben és a gyakorlatban is a fenntarthatóságért dolgozni, minél jobban átlátni, hogy mi miért van, és hogyan lehetne esetleg jobb. Nem tartom magam „vad-zöld”-nek, inkább csak igyekszem minél kevesebb kárt okozva mégis valami értékeset teremteni.

A Kóspallagi Tájház csapatába egy véletlen folytán kerültem, de nagyon hamar otthonosan kezdtem mozogni itt. Úgy éreztem megérkeztem és ez azóta sem változott. Van bennem egyfajta szelíd vidékfejlesztői attitűd, amit egyáltalán nem abban látok kiteljesedni, hogy megmondjam, mit kell csinálni és stratégiai terveket készítsek, hanem szeretnék minél inkább jelen lenni egy település, egy közösség életében és látni a mindennapi problémákat, emberek közti kapcsolatokat és alázatosan munkálkodni. Hogy pontosan milyen formában, azt még magam sem tudom, de sok minden kialakult már, mióta a tájházas csapat tagja vagyok, így biztos, ez is ki fog.

Eddig részt vettem már vályogos építéseken, lakókocsi-kaparásokon, fénykép-nézegetős beszélgetésen és bulikon, Kóspallagon. Csináltam egy kevésbé sikeres logópályázatot, de szerveztem már négy annál sikeresebb ruhacserét. Igyekszem a multis kommunikációs tapasztalatomat hasznosítani a projektben és próbálok minden módon a Tájház fenntarthatóságán dolgozni – ezt pedig most gazdasági értelemben írom. Adjukössze kampány-felelőssé is előléptem az elmúlt időben és a megnyert lakókocsink ügyintézője is lettem.

Távlati célként egy társadalmi vállalkozás víziója lebeg előttem, ami biztosítja, hogy a Tájház anyagilag a saját lábán állhasson, nem függve pályázatoktól, politikától és csak részben szorulva magánadományokra. Ezt pedig azért tartom fontosnak, hogy az energiáink ne elszámolások és beszámolók gyártására, események akkurátus dokumentálására menjenek el, hanem szakmailag kiemelkedő munkát végezhessünk mindannyian a Tájházban és annak kapcsán, legyünk akár néprajzosok, biológusok, agrármérnökök, antropológusok, vagy művelődésszervezők, vagy helyiek, ugyebár.

Az elmúlt lassan két évben az életem részévé vált a Csapat és szívemnek kedves hellyé Kóspallag. Nem tudom, merre visz majd az utam akár földrajzi, akár szakmai értelemben, de az biztos, hogy itt érett meg bennem sok minden, emberi és szakmai téren is. Ezért hálás vagyok!

Izsák Gergely vagyok, szabadpályás történész és újságíró.

A falusi élettel való kapcsolatom mindig is meghatározó volt. Bár egy “nem igazán festői” kisvárosban nőttem föl, nagyanyám révén sok időt töltöttem falun, ahol imádtam lenni (nagyon sok festői kép ott sem akadt, de a téglarakásról a ringló fa tetejéig értem, ami bőven ellensúlyozta ezt). Ezért gyerekkoromban szüleim meglepetésére kedvenc falum nevét, ahol annyi időt töltöttem, jelzőként a saját nevem elé biggyesztettem, mint valami nemesi előnevet (akkor persze fogalmam sem volt, hogy ez ahhoz hasonló – a rendi társadalomról pedig végép, mert akkor meg pláne nem tettem volna ilyet). Ezidőtájt viszont nem voltam hajlandó másként bemutatkozni, csakis az igazi új nevemen. Aztán persze az intézményesült keretek között, mint annyi minden mást, ezt is illett elhagyni. Így előnév nélkül maradtam, de a vonzalmam megmaradt ahhoz a szabadsághoz, amit ez akkor és ott jelentet. A közösség, a természet, a megcsinálom magamnak vagy a megcsináljuk maguknak. Kóspallag kicsit visszatérés ezekhez.

Jehodek János vagyok, környezetmérnök. A Budapesti Főpolgármesteri hivatalban dolgozom levegőtisztaságvédelmi öko menedzserként. Alapszakon ELTE TTK-n végeztem környezetkutatóként, majd a környezetmérnök mesterképzést a Szent István Egyetemen végeztem el. A Dunakanyar festői szépségű táján nőttem fel, és már egész apró gyerekként is imádtam a természetet. Egy nagyon lényeges pont az életemben, amikor megismertem kóspallagi barátaimat, akikkel rengeteget beszélgettünk a környezeti és társadalmi problémákról, majd a legtöbben elmentünk egyetemre, hasonló témákkal foglalkozva, hogy tudjunk tenni valamit az ügy érdekében. Közösen vittünk egy környezetvédelmi egyesületet, majd vidékfejlesztéssel is elkezdtünk foglalkozni. Ebbe tartozik bele a tájház létrehozása, amiben a lelkes és hozzáértő néprajz szakon végzett hallgatók segítenek. A saját motivációm a lelki kötődésem a faluhoz, a közösséghez, és az elhivatottság ahhoz, hogy az ember valami értéket hozzon létre vagy őrizzen meg. Amikor időm engedi főleg a fizikai munka részében aktívan részt veszek. Szabadidőmben túrázom és imádok biciklizni. Érdekel a kertészkedés, a civil életben való részvétel és a különböző művészeti vagy irodalmi programok is.

Kaszás Luca vagyok, és kíváncsi.

Tudásszomjam különböző néprajz tanszékeket látogatva próbálom csillapítani, illetve kifejezetten keresem az olyan alkalmakat, ahol ezen megszerzett elméleti javaimat valahogyan a gyakorlatba is átplántálhatom. Világmegváltó céljaim (már/még) nincsenek, mégis egyre jobban úgy gondolom, hogy az, ami Kóspallagon kísérletileg, ugyanakkor maximálisan tudatosan alakítva elindult, nos, az követendő példa lehet több hasonló település számára.

Alapvetően az ELTE BTK néprajz szakára járok, de néha a Történeti Intézet kurzusainak segítségével kimozdítom magam a komfortzónámból. Jelenleg Erasmussal Kolozsváron tanulok.

Kóspallagban azt szeretem, hogy egy rakás fiatal a helyiekkel közösen dolgozik valami olyanon, amiből végül mind a két fél profitál: mi tanoncok egyszerre próbálgathatjuk a terepmunkázó, interjúzó néprajzos szárnyainkat, ráadásul a muzeológusi énünket is érzékenyítjük, közben pedig rengeteg nagyszerű embert ismerünk meg, hiszen a legkülönbözőbb területekről jönnek és csatlakoznak kis csoportunkhoz, hogy ők is hozzá tegyenek valamit A házhoz, vagyis a közösséghez. A helyiek pedig ezt türelemmel kísérik, miközben maguk alakítják ki a saját közösségi terüket, saját tájházukat, mindezt a saját történeteik, múltjuk, emlékezetük alapján.

Lajkó Gergely vagyok, Gergő.

A saját bőrömön tapasztalt nyári, égető kiskunsági homok, illetve az átoktüskék szúrós termései már gyerekkoromban arra ösztönöztek, hogy minél többet tudjak meg az engem körülvevő természeti környezetről. Mivel óvodás korom óta a kilencvenes évek falusi lovaskocsis fuvarosainak és helyi tanyásgazdák állandó vendége voltam, egészen fiatalon sikerült betekintést nyernem abba a gazdálkodási rendszerbe, amely teljes mértékben különbözik a nagyüzemi állattartástól. Helyette a környezeti adottságok ökologikus felhasználására, illetve ember és állat különleges kapcsolatára épül. Ennek értelmében ma is elsősorban az a speciális tájhasználat és mezőgazdasági tudás érdekel, amely alapvetőleg határozta meg a hagyományos paraszti közösségeket. Ezen belül foglalkoztatnak még az állattartás, a pásztorkodás és a lovaskultúra különböző perspektívái is. Vidéki fiatalként jómagam is tanya-közösségekben képzelem el jövőmet, szeretnék egy saját családi gazdaságot, amely részben önfenntartó alapon működne. Fontosnak tartom a lovaglás és általánosságban a lovak újbóli „visszatérését” a falvakba, és a lovasturizmus fellendítését.

Végzettségem szerint etnográfus vagyok, mesterszakos szakdolgozatomat a hortobágyi csikósok lovaskultúrájából írtam. Egyetem mellett egy ideig egy Nógrád megyei, önellátásra berendezkedett tanyasi gazdaságban foglalkoztam állatokkal, később lovászként dolgoztam. Jelenleg a Néprajzi Múzeumban dolgozom, emellett több vidékre fókuszáló kutatásban is részt vettem.

A tájház projekttel kapcsolatban is elsősorban a község állattartása és mezőgazdasága érdekel. Szeretnék minél jobban részese lenni a helyi közösségnek, illetve segíteni azokat az embereket, akik időt szentelve ránk mesélik el kóspallagi mindennapjaikat. Emellett terveim között szerepel lovakkal kapcsolatos, illetve az állat-ember kapcsolatra alapozó egyéb programokkal is gazdagítani a leendő tájház kínálatát.

Markó Eszter vagyok, idén szereztem meg az alapszakos diplomámat a budapesti néprajz tanszéken. A szakdolgozatomat egy tolnai falu vallásos életéből írtam. Nagyon élveztem a több hónapos kutatómunkát, ebből is inspirálódva, a mesterszakon szeretnék új témákat boncolgatni.

Mindig fontos szempont volt számomra, hogy amit teszek, annak társadalmi haszna legyen. Az eddigi három év egyetem és a kezdő felnőttként való bukdácsolás úgy érzem, kinyitotta a tudatomat annyira, hogy már körvonalazódnak az elképzeléseim az életben való szerepemről.
Kóspallagra a csapat első generációjával kerültem 2018-ban. Azóta is töretlenül lelkesít, hogy szemmel látható és kézzelfogható értéket hozhatok létre ebben a közösségben. Szeretek kutatni a faluban, jelentsen ez beszélgetést az idősekkel, vagy kukában turkálást levelezések felgöngyölítése miatt, de persze a fizikai munkát is élvezem, jó, hogy ilyen változatosak a tennivalók. 2019 ősze óta tanulmányutakat is szervezünk a csapatnak és az érdeklődőknek. Ezen utazások célja megismerni minél több, a mi projektünkhöz hasonló irányultságú kezdeményezést, embert, intézményt. Eddig mindig kiváló móka volt mind a szervezés, mind az utazás, és mindig nagyon inspirálva tértünk haza.
Talán említeni sem kell, hogy a fenntarthatósági, ökológiai vonal nagyon fontos számomra, hálás vagyok hogy a társaimtól mindig tanulhatok e téren valami újat.
Több mint féléve a Néprajzi Múzeum Fotógyűjteményében dolgozom, igyekszem az itt szerzett tapasztalatot valamiképp kamatoztatni Kóspallag számára is. A muzeológiával, múzeumpedagógiával még csak ismerkedem, de szívesen gondolok arra, hogy egyszer talán valami ilyesmivel foglalkozhatok. Gyerekekkel mindig szerettem foglalkozni, és alkotni szeretek.

Orbán Éva vagyok, 24 éves.

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem regionális és környezeti gazdaságtan mesterszakára járok, korábban pedig ugyanitt, a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapszakot végeztem el. A tanulmányaimon belül főleg a vidék, a vidék fejlesztése érdekelt mindig a legjobban. A szakmai gyakorlatomat ugyan Nivegyházban, Balatoncsicsón (azaz vidéken) töltöttem, de mégis hiányzott mindig az életemből valami izgalmas és folyamatos projekt, amin lehet dolgozni és kapcsolódik a vidékhez. Bár azóta lett még egy ilyen, a Lo-Káli Káli-medencével foglalkozó kutatás, amiben dolgozom – így szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkám és a hobbim is az, ami igazán érdekel. Az egyetemen tanultakat és az eddig általam tapasztalt gyakorlati projekteket, módszereket, vagy akár a kommunikációs tapasztalatomat tudom kamatoztatni a tájház-projekt során.
Ehhez az egészhez még hozzájön motivációként a tájházas csapat, akikkel nagyon jó és élvezetes együtt dolgozni és nem utolsó sorban mindenféle szabadidős tevékenységet folytatni. Gondolok itt a „néprajzos csapat” mellett a sok Kóspallagiakra, akikkel mind külön élmény együtt lenni. Ezek mellett nagyon örülök, hogy szoktunk tanulmányutakra menni, amelyek során nagyon sok érdekes embert, projektet és vidéki helyszínt lehet megismerni és nagyon jól kiegészítik az iskolai tanulmányaim (nem utolsó sorban jó bulik is ezek.) A fotó is egy ilyenen, a Nagykörűi tanulmányutunkon készült.

Prikler Szilvia Beatrix vagyok, néprajzos-muzeológus, a Kóspallagi Öko-Tájház lelkes szakmai segítője.

A tájházak mint közösségi helyek nagyon felkelették az érdeklődésemet, egy-egy kistelepülés életében elengedhetetlenül fontosnak tartom ezek meglétét a lakóközösség összekovácsolása és harmonikus együttélése érdekében. Emellett a múzeumok, tájházak olyan helyek, amik kifejezetten kedveznek a nonformális oktatásnak, és közelebb hozhatják egymáshoz a generációkat. Személy szerint kifejezetten vonzódom a nyugodt, természetközeli élethez, amiket a kistelepülések biztosítani tudnak, ám az itteni életbe is kell kultúrát bevinni, aminek kiváló helyszíne lehet egy tájház.

A paraszti világ ökolokalitását egy ma is követendő példának tartom, ha igazán környezettudatos szemléletmódról beszélünk. Szerintem fel kell hívni a figyelmet arra, hogy nem kell messze menni az otthonodtól (még ha egy néhány fős kistelepülésen élsz, akkor sem) ahhoz, hogy megtarthass egy bizonyos életszínvonalat, és ehhez még a természetet sem kell kizsákmányolnod.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakán végeztem tanulmányaimat, azóta muzeológusként dolgozom, éppen a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, ahol a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatóságának munkatársa vagyok. Jelenlegi területem a tájházi muzeológia és az ehhez kapcsolódó részdiszciplínák, ezzel a témával szeretnék majd doktorálni is.

A tájházak mint muzeális intézmények véleményem szerint alulreprezentáltak Magyarországon, pedig adatbázisunk szerint több mint négyszáz ilyen intézmény működik ma hazánkban muzeális működési engedéllyel vagy anélkül. Ez azért is jelent problémát, mert a ma olyan fontos múzeumi nevelés és a múzeumok oktatásba való bevonása ezen a szinten csak mérsékelten jelenik meg, pedig egy tájház is rejt magában annyi lehetőséget, mint egy városi múzeum. De a tájházakról sokszor úgy gondolkoznak, hogy nincs ott semmi, csak egy régi, poros épület ósdi tárgyakkal. Sokan a múzeumokról is ezt gondolják, de a tájházaknál ez tapasztalataim szerint hatványozottabban előfordul. Ezzel a projekttel, mely reményeink szerint mintaprojektté válhat, épp azt szeretnénk elérni, hogy ez a gondolkodás legalább a helyiekben megváltozzon. A tájházi muzeológiában a jelen felé való nyitás és a témákban gondolkodás egyre inkább elterjedtebb nézet, ami jó szakmai kivitelezéssel párosítva valóban a rabjává ejtheti az embert.

Smid Zsófi vagyok, néprajz szakos.

Több civil önkéntes egyesület életében részt veszek, fontosnak tartom az önzetlen tevékenykedést és szolgálni a közjót és a kultúrát a mai modern világunkban, ahol az önzés egyre inkább teret hódít és elfelejtenek az emberek egymásért élni.
Példákra van szükség, melyek utat mutatnak másoknak egy boldogabb jövő eléréséhez. A környezetvédelem és a természettel való harmonikus együttműködés most különösen nagy hangsúlyt kapott, teljesen releváns okokból. Ezek mind olyan értékek, melyekért érdemes küzdeni.
Az ELTE-BTK néprajz alapszakának végét járom, végzésem után szeretném tovább vinni és csinálni ezeket a tevékenységeket, melyeket most végzek, szolgálni a társadalmat, kultúrát, többek között a helyi értékeket is. Vidéken élek, de Budapesten is megfordulok, össze tudom vetni a két életformát. Ezek alapján állítom a vidékfejlesztés fontosságát és helyi értékek felfedezését.
Kóspallag egy olyan morzsa, mely alkalmas lehet eme célok megvalósításához és a fentebb említett példamutatáshoz, hiszen – a legnagyobb magyart idézve – egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.

Szilágyi Alfréd vagyok.

A permakultúra szellemiségének, a fenntartható mezőgazdaságnak, a hagyományos, népi gazdálkodásnak elkötelezett érdeklődője, szakértője és művelője vagyok. Mindig is érdekelt a falu története, ahova nem születtem, hanem költöztem így aztán különösen fontosnak tartottam, hogy alaposan megismerjem a helyet, ahol élek, és maradni szeretnék. A permakultúra tágan értelmezve a fenntartható kultúra etikus tervezését jelenti, annak minden elemével. Én a fenntartható mezőgazdaság után való kutatás során találtam rá és úgy találtam, hogy egy nagyon jó út, lehetőség, hogy az ember összhangban tudjon élni a természettel. 2018-ban elkezdtem aktívan gazdálkodni és igyekszem egy minél tudatosabb, ökologikusabb életformát kialakítani. Úgy gondolom, hogy a gazdálkodás, a vidéki életmód, a civilség, a közösség és a közös munka hozzásegítenek, hogy teljes életet élhessek és a számomra fontos elveket a mindennapokban megélhessem.

Okleveles ökológiai gazdálkodási mérnök a végzettségem. Az alapszakos diplomámat a Szennai skanzen ökomúzeumi fejlesztési keretén belül a terület permakultúrás fejlesztéséből írtam. A mesterszakos diplomámat a konvencionális, ökológiai és permakultúrás gazdálkodási rendszerek fenntarthatósági teljesítményéről írtam. A Pandal Egyesület tagja (elnöke), a Magyar Permakultúra Egyesület titkára vagyok. Jelenleg a Szent István Egyetem Környezettudományi Iskola doktori hallgatója vagyok, ezenfelül pedig őstermelő, és önellátásra törekvő gazdálkodó.

A tájház projekt előkészítésében már részt vettem abban a tekintetben, hogy a Pandal Egyesület keretében 2013 és 15 között interjúztam helyi idősekkel. Aztán a Szennai skanzenben ismerkedtem meg az ökomúzeumi koncepcióval, ami nagyon érdekes, és inspiráló volt számomra. Szeretek kalákázni, emberek közt lenni, civilkedni és együtt létrehozni jó dolgokat. Ezért is a tájháznál mind szakmailag kész vagyok segítséget nyújtani, mind és elsősorban a fizikai megvalósításban részt venni és később a programokba besegíteni. Célom az lenne, hogy ne azt mutassuk be, hogy mi volt régen és hogyan csinálták, hanem azt, hogy amit régen csináltak azt hogyan alkalmazzuk a jelenben, és ne a bemutatás kedvéért csináljuk, amit csinálunk, hanem azt mutassuk be, ami az életünk szerves része. Mint például a gyümölcsfa oltása, szemzése, amit évek óta szervezünk a Gyümölcsésznap keretében.

Werlein Anna vagyok, végzős biológus az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Tanulmányaimon a földi ökoszisztéma és úgy általában az Élet iránti csodálatom és önmagát folyton tápláló kiváncsiságom és tudásvágyam indította el. Az élő rendszerek működéséről szerzett ismereteim, úgy tapasztalom, kirajzolják, milyen, konstruktív és életet éltető társadalmi szerepet tudok magamra vállalni most és a jövőben. Viszonylag hamar felismertem, e hivatástudatomat, vagyis a mélyökológiai megfontolások gyakorlati életbe való implementációját hosszú távon nem segiti csupán a tudományos vizsgálódás, a sokszor gyakorlatiatlan, élettől elrugaszkodott megközelítésekről nem is beszélve.
A kóspallagi tájház projektben azonban megleltem azt a közeget és léptéket, amelyben boldogan kamatoztathatom ökológiai ismereteimet, minden közös cselekvésünkkel hozzátéve egy-egy építőkockát egy mennyiségi helyett minőségi növekedésen alapuló, fenntartható, csodaszép világhoz. A közös vízióinkat kísérendő; számos álmom, tervem van a kóspallagi közösségi programok, közösségfejlesztés, gyermekfoglalkozások, illetve a helyi ökológiai tudás hasznosításának területein. Alig várom, hogy megvalósuljanak! Remélem, mihamarabb találkozunk egy gombásztúrán vagy egy kiránduláson, melynek során Neked is ódákat zenghetek a Börzsöny csodálatos ehető, gyűjthető vadnövényeiről!
De ha jövőképeimtől mentesen kéne szavakba öntenem: egyszerűen szeretek a társaimmal együtt dolgozni, hülyülni. Szeretem, hogy nem csak elfogadják, de minden jel arra utal, szeretik is a bennem élő természetjáró gyűjtögetőt, a gombaszakellenőrt, de még a megszállott zuzmófotóst is. Szeretem a számtalan közös képünket és a drive doksikat, az aranyköpéseket, a börzsönyi tigris legendáját, a helyieket, a hivatalban teázásainkat, a környező hegyek nyújtotta békét, a falut ölelő erdők csipkebogyóbokrait és őzlábgombáit, a Tűzoltófát, a csörgedező patakot..szóval szeretem a hely szellemét. Hát ezért vagyok itt.